Színvonalas kiállítás megnyitó
Baján, szépszámú érdeklődő jelenlétében megnyílt a Borkarikatúrák című karikatúra kiállítás. A hazai művészek munkáiból nyílt tárlatot dr. Sümegi József címzetes egyetemi docens, borász nyitotta meg. Mindenki egyetértett azzal, hogy az utóbbi idők egyik legnívósabb megnyitó beszéde volt. Köszönet érte. No, persze a vendéglátásra prezentált minőségi borairól sem szabad megfeledkeznünk. (Le a kalappal a jégbor előtt, a rizling előtt és persze a legsikeresebb gyümölcsös vörös bora előtt.)
Igaz, nem versenyről volt szó, de idén három kollégát is megtudtunk ajándékozni. A szavazás az interneten zajlott. Név szerint Dunai Imre, Ősz Zoltán, Nemes Zoltán, Jelenszky László és Kelemen István szavazatából kerültek ki a jutalmazottak. (Természetesen az én munkáim nem képezték a játék részét!)
Weisz Bélának egy csodaszép borkollekcióval és vásárlási utalvánnyal köszöntük meg a munkáját. Azóta már bizonyára megkóstolta a vörösbort, hiszen ódákat zengtünk Neki róla. További jutalmazottunk Lehotay Zoltán volt, aki szintén egy hasonló szép borválogatást kapott és elvárjuk Bajára. Szabó László Róbert (Marabu) ugyancsak a minőségi borokból kap egy szép válogatást és a Bajamarketing KFT. jóvoltából, egy hosszú hétvégére invitáljuk Bajára (természetesen a párjával egyetemben). Ők ketten igazoltan távol voltak. Remélhetőleg jövőre több kolléga is beszámolhat majd a Hajós-Bajai borvidék kiváló borainak kóstolásáról.
Még egyszer köszönöm azon művészek segítségét, akik munkáikkal emelték a rendezvény színvonalát.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy nézze meg a kiállítást.


