Fesztivál az egész világ

Egy kép a kiállításról, Halter András jóvoltából

Lezajlott a XIV. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál megnyitója, díjátadója. Első helyezett Gyöngy Kálmán lett. Második díjat kapott Kelemen István, harmadik díjat nyert Weisz Béla. Mindhármuknak ezúton is gratulálok. A zsűri három tagja pedig Kaján Tibor, Sajdik Ferenc és Kozma Péter voltak. Ők választották ki azt a három rajzot, amikért most kollégáink besöpörhették az elismerést és a díjakat.

Az ilyen alkalmak arra is jók, hogy elgondolkodhassunk azon, miért is nem találkozunk többször és dumálunk egy jót. Nekem szerencsére most sikerült. Hiányérzetem azért így is akadt. Legalább még egyszer ennyi beszélgetés kellett volna. Sajnos az MKA még nem tette fel honlapjára a képeket, de ami késik nem múlik.

Forrás: karikaturista.blog.emasa.hu / Halter András

Share

Szólj hozzá!

*