A bajai rajzoló ember
Elvileg most nehéz helyzetben kéne lennem, mert – szokták mondogatni – nem könnyű jóbarátról, ismerősről írni. Én pedig nem másról írok most, mint egy évtizedes barátról, egy olyan emberről, akivel jó ideig egy csapatban fociztunk a bajai kispályás labdarúgó bajnokságban, s aki az 1990-as évek közepén nem csak útjára indította ezt az újságot, de a tavalyi önkormányzati választásokig a Bajai Tükör tulajdonosa, szerkesztője volt.
Itt van előttem a közelgő halászléfőző népünnepélyen megjelenő kiadvány. Címe: A bajai halászlé ünnepén – Kelemen István karikatúrái. Örülök, hogy Kelcsi barátomból ismét előjött a rajzoló ember! És annak is, hogy immár nem csak könyveket illusztrál, hanem – az Emitel Zrt. anyagi támogatásával – végre sikerült megjelentetnie ezt a füzetecskét.
Béres Béla, a bajai művelődési ház igazgatója az ajánlóban „rajzoló embernek” nevezi a köztünk élő, csendben meghúzódó és alkotó művészt. Találó elnevezés! Nekem ez eddig fel sem tűnt, hiszen számomra Kelcsi mindig is a bajai rajzoló ember volt, aki rajzaival számtalan felhőtlen percet szerzett, és akinek karikatúrái által olykor nem csak nevettem, de „szénné is röhögtem” magam.
Lőrinczi Csaba / 2008-06-10
Hozzászólások
ITT és MOST! A VÉLEMÉNY SZENT és INGYENES! Visszakövetés